Charleroi (1946-1965):
a fiatal tehetség

Soós Jóska bányászként. Fénykép, 1950.

Soós Jóska bányászként. Fénykép, 1950.

A második világháború kitörésekor Jóska elhagyja Magyarországot, Németországban kényszermunkára fogják. A háború után évekig nem térhetett haza Magyarországra a gyökeresen megváltozott politikai helyzet miatt. 1946-ban érkezett Charleroi mellett fekvő Marcinelle nevű bányászvárosba, miután pár hónapig Hollandiában próbálkozott. Hogy megkaphassa a Belga állampolgárságot, öt évig bányászként dolgozott.

A bánya sötétje mélyen megérintette Jóskát. A gyerekkorából hozott érzékenysége folytán a bánya mélysége és sötétje gyakori tudatállapot-változást váltott ki. Hogy ezeket a tapasztalatait feldolgozhassa, rajzolni kezdett, kezdetben grafittal, ami nagyon hasonlított a bányát borító fekete porra. Minden bizonnyal ezt tekinthejük annak a pillanatnak, amikor elhatározta, hogy művész és sámán lesz.

Ben Genaux és Marcel Delmotte Charleroi-i művészeknél tanult, de később inkább autodidaktának mondta magát. Első kiállítása 1950-ben volt Charleroiban. Ezután rendszeresen állít ki és a helyi sajtó is méltatja.

Cabal, 1950

Soós Jóska, Cabal, 1950.

A szerelmesek, 1949

Soós Jóska, A szerelmesek, 1949.

Én vagyok a feltámadás és az élet, 1950

Soós Jóska, Én vagyok a feltámadás és az élet, 1950.

A művész munka közben. Fénykép.

A művész munka közben. Fénykép.

 

Impresszum

Impresszum

Arhívum és dokumentáció:
Franken Monique

Tudományos szerkesztő
és honlapterv:

INTRO Cultuur & Media

Magyar fordítás :
Réka Deuten-Makkai


Minden jog fenntartva. A honlapon közzétett szövegek és képek részleges vagy teljes felhasználása a szerkesztők előzetes beleegyezése nélkül szigorúan tilos!


Taalkeuze:
Language selection:
Válasszon nyelvet:

nl/en/hu