A művész archívumban

Jóska Soós levele (1951)

Jóska Soós levele (1951)

Újrakezdeni az életet egy új hazában, Belgiumban, hátrahagyva az anyaországot, embertpróbáló feladat volt a fiatal művész/sámán számára. Életét aprólékosan dokumentálta, felépítve így egy értékes archivumot, amely több mint kilenc folyómétert tesz ki, fényképekből, szórólapokból, újságcikkekből és levelekből áll. A levéltárat örökösei megnyitották tudományos kutatás céljából. Lassacskán átfogó képet kapunk Soós művészi fejlődéséről és sámáni világképének kialakulásáról.

A levéltár a művész életét Belgiumba érkezésétől, pontosabban első belgiumi kiállításától és sajtószereplésétől kezdve dokumentálja. Az ez előtti időszakról, Magyaroszágon töltött gyermek- és ifjúkoráról, ill. Nyugatra való meneküléséről nagyon kevés dokumentum maradt fenn.

A művész minden lakhelyét dokumentálta (1959)

A művész minden lakhelyét dokumentálta (1959)

Az archívumból kiderül, miként építette fel Soós művészi kapcsolatait, és, ami kivételes, megtudjuk kik és mik voltak nagy hatással sámánizmusának kialakulásában.

Persknipsel uit 1965

Persknipsel uit 1965

A dokumentumok rálátást adnak arra, hogyan fogadták a látogatók, tanárok és kritikusok Soós munkásságát. Az eltérő vélemények és leírások mind segítenek megérteni Jóska Soós saját egyéni művészeti és sámáni képi világának kialakulását. Egyes kritikusok ledöbbennek az ífjú sámán tárgyi tudásán, amely munkáiból tükröződik. Mások pedig a spontenaitás szerepét elemzik a munkáiban és kapcsolatokat keresnek a szürrealizmussal, Cobraval és az art brut-vel.

Hamarosan ífjú belga tehetségként kezelték.

Mindezek mellett a művész nézőpontját is megtaláljuk az archívumban. Majdnem minden egyes dokumentumot ellátott saját jegyzeteivel, amelyben leírta a körülményeket, a helyet, az érzéseit, amelyet a dokumentum benne keltett. Egyben személyes tanuságtétel is ez a gyűjtemény.

Jóska a Le Rouge et le Noir galéria előtt (1959)

Jóska a Le Rouge et le Noir galéria előtt (1959)

Louvière város levele, amelyben említést tesz egy kép megvásárlásáról (1964)

Louvière város levele, amelyben említést tesz egy kép megvásárlásáról (1964)

Kiállítás szórólapja, 1970

Kiállítás szórólapja, 1970

 

Impresszum

Impresszum

Arhívum és dokumentáció:
Franken Monique

Tudományos szerkesztő
és honlapterv:

INTRO Cultuur & Media

Magyar fordítás :
Réka Deuten-Makkai


Minden jog fenntartva. A honlapon közzétett szövegek és képek részleges vagy teljes felhasználása a szerkesztők előzetes beleegyezése nélkül szigorúan tilos!


Taalkeuze:
Language selection:
Válasszon nyelvet:

nl/en/hu